Tisztelt Honfitársaim, a nagyvilágban és a kis hazában élő Magyarok!

Perdiák János vagyok, a Magyar Igazság és Élet Pártjának megválasztott elnöke.

Úgy véljük, korábban is úgy véltük, hogy az elmúlt több mint 20 évben a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről a Fidesznek tett rendkívül nagylelkű gesztusokat a kormánypárt soha nem viszonozta olyan formában, ahogy a MIÉP azt megérdemelte volna, sokkal inkább módszereink, tagságunk, szavazóink és szimpatizánsaink elhódítására, tehát saját maga önző gyarapítására, felhizlalására tört. Nem üres, légből kapott feltételezés ez részünkről, Csurka István elnökünk is úgy jellemezte a kormánypártot, mint feneketlen bendőjű őserdei óriáskígyót, amelyik barátságot színlelve magába falt minden útjába kerülő prédát, a KDNP-től az MDF-en át az FKGP-ig. Kizárólag Csurka István géniuszának köszönhetjük, hogy a MIÉP nem jutott arra a sorsra, amelyet neki Orbán Viktor nyíltan felvállalt kijelentésében is szánt: „bennünket nem a MIÉP, mint párt, hanem annak szavazói érdekelnek”. Nem is lett volna semmi baj ezzel a gondolattal, ha Orbánék nem úgy képzelik el felépíteni a nemzeti együttműködés rendszerét, hogy minden beolvasztásukkal felszámolt, „rendszerváltónak” mondható (ha egyáltalán történt rendszerváltás, nemcsak módszerváltás) nemzeti pártot nem igyekeztek volna a saját képükre és mentalitásukra formálni. A nemzeti egység: alapérték. De elképzelhetetlen úgy a megvalósítása, hogy egyetlen párt kényszeríti rá önös érdekrendszerét valamennyi, legalábbis programja szintjén a keresztény nemzeti Magyarország felépítése iránt elkötelezett más politikai erőre.

Csurkának a Fidesz által alaposan kihasznált nagylelkűsége ugyanakkor ambivalens helyzetet teremtett tagjaink és szavazóink, szimpatizánsaink számára. Azokról a tisztességes és becsületes MIÉP-esekről szólok, akiknek a párt többet, mást jelentett, mint karrierizmust, stallum- és megvagyonosodási vágyakat, pénzt, posztót, paripát. A párt környékén időről időre feltűnő, lézengő szerencselovagok ugyanis nyilvánvalóan lelkileg soha nem kötődtek a MIÉP eszmeiségéhez, szándékaihoz, így könnyen kivásárolható prédáivá váltak más pártoknak, akár a Jobbiknak, akár a Fidesznek. Értük nem sírunk. A tagság, szavazóink, szimpatizánsaink lemorzsolódása miatt annál inkább. Ők némi alappal hasonlottak meg a 2000-es évektől a párt legfelsőbb vezetése által az újkonzervativizmushoz való megengedhetetlen közelségbe kerüléstől. Okkal mondhatták, miért támogassák a MIÉP-et, ha már nem mond többet és mást, mint a Fidesz. Pedig természetesen mindig többet és mást mondtunk. A hamis Csurka-kép kialakítása a kormánypárt szellemi háttérudvara és médiája elmúlt tíz évben töretlen munkálkodásának mérgezett gyümölcse. Csurka ugyanis koalíciót soha nem keresett a Fidesszel, ismerte ő jól liberális, kozmopolita indíttatásukat és tudta, kutyából nem lesz szalonna. Ennek ellenére a kormánypárt ideológiai korifeusai Csurkát, a MIÉP-et illetően is megkísérelték sikerrel alkalmazni az „antalli örökség modelljét”, tehát elhitetni azt a nemzeti radikális maradékokkal, hogy pártunk örökös elnöke mintegy felajánlotta szavazatainkat, tagságunkat, szimpatizánsainkat Orbán országlásának. Csak ameddig Antall esetében valóságról van szó, ő halálos betegen tényleg azt kérte  Orbántól, hogy „vigyázz a pártomra”, tehát az általa már minden népnemzeti lelkülettől tudatosan megfosztott MDF-re, amihez sok köze nem volt, mielőtt megszerezte magának a pártelnökséget és ezzel a miniszterelnökséget is, addig Csurka István még a 2010. évi országgyűlési választásokat megelőző kampányidőszakban is csak úgy tudta elképzelni a Fidesz kétharmados országlását, hogy a MIÉP ebben a kétharmadban önálló pártként, a nemzeti radikalizmus egyetlen eredeti és hiteles képviselőjeként jelen van. Nem korholjuk, vádolni pedig végképp nem vádoljuk a Jobbikhoz vagy a Fideszhez elbitangolt tagjainkat, szimpatizánsainkat, szavazóinkat. A szocialisták és a szabad demokraták által nyolc éven át megnyomorított és kiuzsorázott, eltocsikolt hazában kinek ne csengett volna bülbülszavú énekként fülében a Fidesz 2010. évi „Nemzetprogramja”? Akár mondhattuk volna ezt a mérsékelt nemzeti radikalizmus programjának is. Ám ha végig tekintünk az először Bogár László által a Koinóniában összegzett „Nemzetprogramon”, be kell látnunk, hogy annak szinte egyetlen eleme sem valósult meg, illetve nem úgy valósult meg, ahogy mi, harmadikutasok ezt reméltük.

Csurka István már nem élhette meg a nemzeti egység rendszerének elhatalmasodását. Nem élhette meg, de érezte ő, hogy valami nincs rendben. Hány intő vezércikkében vetette oda zárógondolatai sorában, hogy „nem tenné tűzbe a kezét a Fideszért sem”! Nem állította a MIÉP-et Orbánék szolgálatába, életének utolsó éveiben inkább kivonta volna a pártot az egymásra való sárdobálásra züllesztett közbeszédből. A „Lámpás Program” szellemi ellenállásának tovább építésére fordította volna minden tehetségét, hitt a nemzeti radikalizmus színházában, az „Újszínházban”, a Bocskai Szabadegyetem nemzetnevelésében, a politikai „bal” és „jobb” összefogásával szétvert Pannon Rádió helyébe lépő Kincsem Rádióban, a Magyar Fórum kiadóhivatala által megjelentetett irodalmi, politikai művek nemzetépítő eredményében. A Fidesz még ebbéli utolsó erőfeszítéseit is csak bokájába marásokkal jutalmazta, színházi intendánsi kinevezését ellehetetlenítette, a rendszerhű, köpönyegforgató csepűrágó ripacsainak szórt díjorkánban még egy Kossuth díjra sem találta méltónak.

Halálával a MIÉP válaszút elé került. Azt kellett eldönteni, hogy a MIÉP maga volt-e Csurka István vagy inkább a párt az általa képviselt szellemiség hordozója. Volt élettársa és asszonya az előbbi mellett voksolt és a párt megszüntetését várta. Egykori alelnöke, annak az alapszervezetnek a doyen vezetője, amelynek néhai irodájában ma ezt a sajtótájékoztatót tartom, a megmaradt tagság és helyi pártszervezetek ösztönzésére a folytatás mellett döntött. Fenyvessy Zoltán ezen döntése mindenképpen értékelendő, mi magunk is töretlenül azt valljuk, hogy Csurka eszmeisége nem távozott vele együtt a földi létből. Mi MIÉP-esek mindannyian kicsit más módon, de Csurka István hű tanítványaiként ennek az eszmeiségnek egy-egy kis darabját képviseljük, amely egységben megtestesíti a csurkai élő gondolatot. Fenyvessy Zoltán azon döntése már kevésbé értékelendő, hogy a párt jövőjét, ennek második elnökévé választását követően a Jobbik és a Fidesz között határozta meg. Nem közöttük kellett volna, hanem felettük. E döntés következtében szürke öt év köszöntött a MIÉP-re, ami aligha szólt másról, mint a Fidesz antiglobalista propagandájának papagájként való ismételgetésről, tagságunk, szimpatizánsaink leépítésének nagyobb dicsőségére. A Fenyvessy-elnökség alatt még országos listát sem tudott állítani a MIÉP a választásokra, nyíltan a Fidesz támogatására ösztönözte a megmaradt híveinket. Ebből a tespedtségből rázta fel pártunkat a Nagy Tibor-elnökség 2017-től. A program egyszerű volt: térjünk vissza az 1990-es évek csurkai alapvetéseihez. Újra voltak kommunikációs csatornáink, országos listaállítással is megmérettük magunkat a parlamenti választásokon. Szomorú tény, hogy ez az újjászületett lelkesedés kifulladt, ismételten tengelyét törte a beteljesületlen szerepvágyak karrierizmusának gödreiben. A megelőző pártvezetés éppen az elnöki választási kudarc miatt fordult el, hagyta magára a pártot, lökte oda a belső frakcióháborúk acsarkodásának. Ezen mindenképpen túl kellett lépnünk, a lehető legkevésbé fájdalmasan. Tagadhatatlan, hogy a MIÉP, mint közösség szellemi krízisét mindig is mélyítették az elégtelen választási eredmények. 2018-ban többet reméltünk, ahogy 2002-ben is. Az sem véletlen, hogy a MIÉP frakcionálása, belső konfliktusokba törése (amit Csurka István életében bölcsessége igyekezett házon belül tartani, tehát nem a MIÉP szimpatizánsainak nyilvánossága elé vinni) a párt 28 éves történetében mindig is akkor jelent meg, amikor akár naivitásból, akár alaptalan elbizakodottságból nagyobb választói támogatottságra, sikerre számítottunk. Csurka életében a három nagy pártütés is kivétel nélkül az ilyen meghiúsult várakozásaink következménye volt. A fragmentálódás egységellenessége miatt mindig negatív, még akkor is, ha van pozitív hozadéka: a férgességtől mentesíti az alapeszmét. Csurka maga is úgy utalt a pártütésekre, mint szükséges rosszra a megújuláshoz. A fát metszeni kell és meg kell rázni, hogy bővebben teremjen. Ha a metszés azonban túlzásba fordul, hasonlóan kártékony. A MIÉP jelenlegi elnöksége vezetésemmel fontosnak tartja, hogy a 2000-es évektől kezdődő tagkizárásokat vizsgáljuk felül és az alaptalanul, kizárólag egyéni egyhatalmi érdekek által vezérelt módon mellőzött értékes tagjainkat, ha arra valóban érdemesek: rehabilitáljuk.

Elkerülhetetlen, hogy ebben a körben szót ejtsek a MIÉP gazdasági válságáról, amely végül elvezetett a párt újjáalakulásához. A MIÉP Csurka halálától egyre komolyabb összegű köztartozást cipelt a hátán, ha erről a tagság az elmúlt években nem értesült, annak csak az az oka, hogy a korábbi két, Csurka Istvánt követő elnökség igyekezett az adósságot nem a tagság, a szimpatizánsaink nyilvánosságára hozni. Ez a köztartozás tavaly ért el olyan mértéket, hogy a kormány adóhatósága kezdeményezte a párt felszámolását. A MIÉP jelenlegi elnökségéből, a pártot újjáalakító tagságból egyetlen személy nem vett részt a korábbi MIÉP vezetőségekben, annak ellenére, hogy mindegyikünk már korábban is MIÉP tag volt, sőt elnökségünk egyes tagjainak MIÉP tagsága több évtizedes. Az újjáalakult MIÉP-nek tehát nincs olyan vezetője vagy tagja, aki ne a párt csurkai kontinuitását képviselné és legfőképpen nincs olyan vezetője vagy tagja, aki okozta volna vagy felelős lenne a MIÉP korábbi köztartozásáért, így felszámolásának kezdeményezéséért. Egyszerűbben szólva azt is mondhatjuk, hogy a MIÉP jelenlegi vezetése és tagsága csak adott a pártnak, de soha nem kért vagy kapott anyagi előnyt a párttól. Ezzel együtt a felszámolási eljárás során mindvégig mindegyikünk arra törekedett és azért fáradozott, hogy jussunk egyezségre a kormány adóhatóságával. Több ízben tettünk egyezségi ajánlatot az eljáró bíróság előtt, jelenlegi tagságunk és elnökségünk komoly tehervállalási szándékával, részletesen kidolgozott, alapos reorganizációs terv benyújtásával együtt. A MIÉP két megelőző elnöke, valamint elnökségének megmaradt tagjai a látszólagos együttműködés mellett valójában érdemben nem kívánták képviselni a párt gazdálkodásának rendbetételére fordított erőfeszítésünket, mondhatni, hogy ígéreteik dacára gyakorlatilag cserben hagytak bennünket. Ez az attitűd megítélésem szerint betudható a széttagolt pártfrakciók egymásra acsarkodásának, ezek a csoportosulások ugyanis kizárólag a saját ideológiájukat és vezetőiket kívánták a pártban pozícióba hozni, amikor pedig felismerték, hogy elfogadottságuk korántsem általános, sértett dacból inkább hagyták volna a pártot elveszni. Ezt a helyzetet egyedül tömeges tagkizárásokkal lehetett volna kezelni, ennek felvállalására viszont a jelenlegi pártvezetésnek lelkülete nem volt, ugyanakkor okultunk a csurkai múlt ilyen kizáráshullámainak káros hozadékaiból, mint tanulságokból is, nem akartuk a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Ebből adódóan a döntésünk csak egy lehetett, minden korábbi tagsági viszony egyidejű megszűnése mellett újjáalakítottuk a pártot. Ez volt az egyetlen lehetőségünk arra, hogy a párt megszüntetve megmaradása mellett a tagság újrafelvételéről minden korábbi és leendő tagunk esetében mi magunk dönthessünk, azzal, hogy egyetlen korábbi tagunknak se kelljen viselnie a kizárás bélyegét.

A megújulás folyamata hosszú és fáradságos volt. Gyümölcsét viszont meghozta, a Magyar Igazság és Élet Pártja jogerősen a bírósági civil szervezeti nyilvántartásba vett, minden köztartozástól mentes politikai párt, amelyik vár, visszavár minden olyan magyart, aki hisz a MIÉP 1993-as eredeti megalapításának eszmeiségében, a „se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar” harmadikutas világnézetben.

Annak bizonyságaként, hogy a megújult MIÉP semmit nem veszített 1993-as eredeti alapításkori világképéből, azt csak gazdagítja, idézem a MIÉP bírósági nyilvántartásba vett új alapító okiratának deklarált alapelvi nyilatkozatát, amelyet már a jelenlegi elnökség dolgozott ki.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának hivatása a magyar nemzet érdekeinek szolgálata, gazdasági felemelkedésének előmozdítása, erkölcsi értékeinek megőrzése és fejlesztése, a politikailag független, gazdaságilag önálló Magyarország megteremtése.

A magyarságnak a XXI. században nemzetként megmaradása, nemzeti függetlensége, kultúrájának megőrzése és fejlesztése egzisztenciális válságba került. Súlyos mértékű fogyatkozásunkat, idegen célokat kiszolgáló kormányainkat és népidegen álelitünket kihasználva hazánk gyarmatosítása, a magyar történelem idegen történelemként folytatása alattomos eszközökkel 1990-ben elkezdődött és máig tart. Ezért a MIÉP programja a nemzeti megmaradás, gyarapodás, visszaszerzés: új magyar nemzeti önépítés.

A megmaradásért való és az idegen megszállás elleni küzdelmet határokon kívüli és belüli magyarságunknak közösen, együtt kell vállalnunk.

A MIÉP az 1848-as és 1956-os forradalom és szabadságharc politikai és erkölcsi alapján áll és működik.

A párt küldetése:

1. Az ország idegenekkel történő betelepítése elleni küzdelem.
2. Alkotmányozó Nemzetgyűlés előmozdítása a Szent Korona elsőbbségén, eszmei-erkölcsi összetartó erején alapuló Alkotmány elfogadására.
3. A nemzeti összefogás szükségességének tudatosítása a magyarság előtt álló rendkívüli feladatok megoldására, ennek érdekében pedig a nemzeti öntudat erősítése, és – ahol szükséges – megteremtése.
4. A politikai-gazdasági rendszerváltás végrehajtása, a jogrendszernek az összmagyarság érdekeit tükröző átalakítása összhangban a magyar közjogi hagyományokkal.
5. Az elveszett függetlenség évtizedei után a nemzeti érdek gondolatának középpontba állítása, a gazdatudat kialakításának segítése, a magyar állampolgárok hazai tulajdonszerzésének előmozdítása, a hazai vállalkozók, ipari és mezőgazdasági termelők, a nemzeti értelmiség támogatása, együttesen pedig a hazai valódi középosztály megteremtése.
6. A gazdasági átalakítás folytatása során a társadalmi igazságosság érvényesítése, a lehető legteljesebb társadalmi érdekkiegyenlítés, tekintettel a hátrányos helyzetű, leszakadó nemzettagok, elesettek, nincstelenek (nagycsaládosok, nyugdíjasok, pályakezdők, fiatal házasok, gyermeküket egyedül nevelők, munkanélküliek) érdekeire.
7. Az országot pénzügyi, gazdasági, erkölcsi válságba sodró személyek elszámoltatása, felelősségre vonása.
8. A magyar nemzet számbeli fogyatkozásának megállítása, gyarapodásának előmozdítása.
9. A magyar oktatás és kultúra védelme, fejlesztése a művelődésben, a kulturális irányításban és a tömegtájékoztatásban. A magyar hagyományok és az újszövetségi keresztény elvek, értékek következetes elfogadtatása.
10. A súlyos gazdasági és politikai helyzetért elsősorban felelős vezetők bűneinek megnevezése, a törvényes felelősségre vonás, az igazságtétel.
11. A határainkon túl élő magyarsággal való intenzív kapcsolattartás, részükre a területi autonómia kivívásának elősegítése.
12. Fiatalító és fiatalos tagtoborzás, ifjúsági szervezet (MIÉP Ifjúsági Tagozat) kiépítése és működtetése a párt vezetőségi utánpótlásának folyamatos biztosítására.

Pártunk nyitott a társutas elköteleződésű más politikai szervezetekkel, társadalmi mozgalmakkal való együttműködésre, 1993-as eredeti alapítása óta ezt az együttműködést tartja a nemzeti egység biztosítékának. Nyitott az együttműködésre, de nem tülekszik azért. Bármilyen együttműködés alapja a becsületes, minden részletében kidolgozott, kölcsönös vállalásokat tartalmazó megállapodás, azzal, hogy semmiféle együttműködés nem jelentheti a Magyar Igazság és Élet Pártja alapvető eszmeiségének, erkölcsi elveinek feladását, önállósága elvesztését. Nem szolgálunk ki egyetlen más hazai politikai erőt. Minden ízében elutasítjuk a globalizmust és azt ezt képviselő politikai szervezetekkel való együttműködést, miként a kormánypárt is teszi, viszont önmagában nem érjük be a Fidesz antiglobalista irányultságával, ezt a nemzet iránti elkötelezettségünk meghaladni törekszik, mi a kormánypárt antiglobalizmusának lelkiismerete kívánunk lenni, annak alapértékként való kinyilvánításával, hogy a MIÉP interklasszista és antiburzsoá párt is egyben. „Interklasszizmuson” azt értjük, hogy elutasítjuk mind a klasszikus marxizmus és a liberalizmus, mind ennek modern formái, a progresszivizmus és a neokonzervativizmus, az „all right” nemzetünket osztálytársadalomba, mint kasztrendszerbe törni, abban tartani kívánó akár liberális, akár illiberális ideológiáját, elvetjük az önjelölt kiválasztottság felsőbbrendűségének, vezetésre termettségének ószövetségi mentalitásban gyökerező doktrínáját. A MIÉP nem elitpárt. Antiburzsoá pedig abban az értelemben, hogy nemhogy privilégiumokra jussot teremtő kiváltságnak, de még értéknek sem tekintjük a lelketlen materialitás oltára előtt hajbókoló, az idiotizált fogyasztói társadalmat istenítő kivagyi nyárspolgárt. A MIÉP számára a megvagyonosodás sem önmagában vett tehetséget, sem pedig elismerést nem jelent, ha az nem kizárólag a magyarság, mint nemzetközösség gyarapítása érdekében való. Ugyanúgy megvetjük az idegen, mint a magát nemzetinek hazudó mágnásokat, bankárokat, zöldbárókat. A MIÉP az ökológiai szemléletű magyar gazdasági felemelkedésben, az aszkéta, sztoikus, tiszta kezű, kizárólag a nemzetnek elkötelezett államvezetésben hisz. Elutasítjuk azt a kapitalista versenyelvűséget idealizáló szemléletet, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Magyarnak pedig azt tekintjük, aki képes és vállalja, hogy magyarként él és érez, magyarként gondolkodik és szeret, elkötelezett nemzetünk önállósága és függetlensége iránt, ebben látja megmaradásunk és gyarapodásunk alapját. Nem a fogyasztói társadalom megvásárolható javaiban, hanem szerves és hagyományos nemzeti kultúránkban, eszméinkben, erkölcsünkben. A konzumidióta percember egyéni szabadságjogaiért hőzöng. A MIÉP-es nemzeti radikális önnön magának teremt egyre több és több kötelezettséget nemzetének közössége minél nagyobb szabadságára.

A MIÉP követi az igazságot, védi a jogot, mindenkivel jót akar, senkitől sem fél.

A Magyarok Teremtője bennünket úgy segéljen, hogy mindez megvalósuljon.

Voltunk, vagyunk, leszünk.